kiséletünk

Mindennapi kalandozás

Kiséletünk már egy jó ideje itten folytatódik:

http://bercus.freeblog.hu

 

TÉNYLEG NEM akarok gasztro-blog lenni, de ezt ma délelőtt csináltam, és egyszerűen olyan hiper-nagyon-isteni jó lett, hogy önzőség lenne magamban tartani. :D

A tésztához: 20dkg finomliszt, 1kk sütőpor, 1csipet só, 5dkg vaj, 15dkg cukor, 1ek méz, 1 tojás, 1/2 dl tej -- vaj, tojás, cukor méz összekever, majd hozzá felváltva sütőporos lisz - tej. Jó kis sűrű tészta lesz, 175fokos sütőben kb.25percig kell sütni.

A csokimázhoz: 15dkg vaj, 15dkg porcukor (sztem sok, bár én nem szeretem ha valami nagyon édes), 2ek cukrozatlan kakópor, 1dl tej, 2ek rum(v.kókuszlikőr). --ezeket mérsékelt lángon (én:gőz felett csináltam, tuti ami a fix) összefőzzük csomómentesre.

A kész, langyosra hűlt muffinokat jól megmártogatjuk a csokimázban, majd kókuszreszelékbe forgatjuk. Nekem 12 lyukas, nagy muffintepsim van, ezek elméletileg minimuffinok, 24lyukas tepsibe. Áthidaltu a problémát úgy, hogy a kész muffinokat csokimázazás előtt félbevágtam - így teljesen jól átjárja az anyag, és egymás mellett a két fél, még jól is néz ki.

Csudaremek, no.

Nagyon hosszú és dolgos hónapon vagyunk ám túl, rengeteg eseménnyel, munkával. Kb. nem is tudom, hol kezdjem, mit meséljek - haha, ezért lenne jó mindig egy kicsit írni, nem torlódnak fel az élmények.

Megnyitottuk a kiállítást. Méghozzá nagyon szépet, nagyon sikereset. Aki ügyes volt, hallhatta a Kossuth rádióban a reklámunkat (mi írtuk - no az is megér egy misét, lehet majd külön elmesélem), láthatja a plakátunkat a metróban, templomokban, sulikban. Jó sokat marketingeltünk vele, nagyon örülnék, ha  a látogatószám is ezt tükrözné. Mindenesetre a megnyitó fergeteges volt, konkrétan nem fértek be az emberek a terembe, ilyen még nem volt a 3év alatt, amióta én itt dolgozom. Itt volt Mádl Ferenc a feleségével, Bölcskei, Erdő Péter, és kb. 300ember. Nagyon mókás volt. Az utolsó két hét már lázas (szó szerint, mert a 4fős legénységből ketten is full lebetegedtünk, de dolgozni kellett) munkával, most pedig nagyjából újra visszaállt a nyugalmas(abb) munkarend. Nem sokat dolgoztam azért ebben az épvben, ezt igazán nem lehet ráfogni, mégis várom a majd 2hetes karácsonyi szünetet, mint a megváltást. Van, ami nem változik a nap alatt. :D

Volt szülinapom is, múlt héten, nagy kajálással, sok szép ajándékkal, tortával, virággal, jó volt, mint mindig. Igyekszem kiélvezni, hogy még huszonnal kezdődik éveim száma, nem tart már olyan sokáig (még van 2jó évem), hihi.

Lassan kezdünk visszailleszkedni az itthoni kerékvágásba. Nekem megint tovább tartott, mint Zolinak, de azért már megvagyok lelkileg. Még mindig sír a szívem Salisbury és Anglia után, de ugyanakkor nagyon élvezem a gyönyörű és kényelmes lakásunkat, a család és a barátok közelségét, a tevékeny, érdekes munkás napokat. Csak megleszünk...

Alakul a jövő évünk is. Nagyon komoly, de meghívást kaptunk egy ciprusi lagzira május elejére (külön mese, majd megírom ezt is), egy jó kis esküvő még tuti lesz, tavasszal még unokaöcsénk (vagyis Zolié) is születik - és mi is egyre jobban kezdünk belelkesedni a babaprojektbe. Várjuk már, tervezgetünk, lassan neki is látunk, és imádkozunk, hogy majd minden rendben legyen.
Múlt héten, egyik nap, annyira vicces volt - nem tudom jobban mondani, egyszerűen megálmodtam, mi lesz a gyerekünk neve. Tudjuk, eldöntöttük, nagyon szeretjük! Látom magam előtt a kis fejét is, de komolyan. Olyan jó kedvem lett egész nap, éls azóta is, ha rá gondolok, hogy csuda. Babonából most még persze nem árulom el, (na jó, Cs.B. :D), majd ha itt az ideje. De a kardomba dőlök, ha kiderül, hogyha másneműre sikeredik, mostmár.  

És úgy egyébként pedig: élvezzük a telet (ha nem kell kimenni, elmenni sehová), jó meleg van, mandarint eszünk és finom kajákat, olvasunk nagyokat, feljön tesóm, kártyázunk, nézzük a táncosokat, rengeteget röhögünk... sok-sok szabadnapot, és együtt töltött hétvégét mééééég!!!

Esküvőn a debreceni kiscsalád :D

 

Magdusnak, és mindenkinek, aki IGAZÁN jót akar!!!

Hozzávalók:

2db 40dkg-os hosszában félbevágott padlizsán
1db apróra vágott vöröshagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 dl olaj
40dkg darált borjúhús (én nem szeretem, sertésből is jó lett)
só, bors
40dkg hámozott paradicsom konzerv
1 ek morzsolt oregánó
1 kk őrölt fahéj
1 csapott ek cukor

A tetejére: 2dl főzőtejszín, 2dl tejföl + 2 tojás sárgájának keveréke

Elkészítés:
A padlizsánokat serpenyőben, olajon 1-1 percig nagy, majd 2-2 percig mérsékelt lángon megpirítjuk, majd sütőben - 220fokon 15 perc.
Töltelék: serpenyőben vöröshagymát megfonnyasztani, majd hozzá a fokhagyma, oregánó, fahéj, darált hús -- 3-4perc kevergetés. Utána hozzáadni levével együtt a hámozott paradicsomot és a cukrot, majd lefedve 10 perc párolás.
A padlizsánokból közben kikapargatjuk a belsejét, pépesre vágjuk, hozzáadjuk a húshoz. Megtöltjük a fél padlizsánokat jól,alufóliával letakarva vissza a sütőbe 10 percre. Ezután leöntjük a tejszínes trutyival, és még 10 percre visszatesszük a sütőbe.

Én csináltam mellé egy kis petrezselymes sültkrumplit és tzatzikit, az egész megvolt másfél óra alatt, és valami hihetetlen finom lett!!!!!

Jaj, nagyon termékeny hétvégénk volt, kedvelem az ilyet. Sokat intézkedtünk a ház körül, tanultunk angolt, voltunk itt-ott. Csak a Normafára nem sikerült feljutni, egyik nap sem, pedig csudaszép, napsütéses idő volt. Még jó, hogy itt a fogas egy köpésre,így sem jutunk el (pedig még bérletem is van, csudák csudája). No majd tán legközelebb. Szép kilátást akarok és finom rétest!! Ha már Dobogókőn nem kaptam... ;D

Szombaton Zoli Apával végre sikeresen megszerelte a csengőnket. Kb.2 éve (vagy több) nem működött (a falban lévő vezeték ment tönkre, ki tudja, hol-miért, és senkinek nem volt lelkiereje szétbontani), minden ismerősünk/ pizzafutár/  kulcs nélkül hazaérkező stb. csak mobilcsörgetéssel tudta megoldani a bejutást. Most már nem kell aggódni, lehet csöngetni! :D Kata brassóit főzött (nagyon nyami), mosott, takarított, szokásos. A napot beárnyékolta egy durva szóváltás és egy nagy csalódás.  Egyszer úgyis megcsinálom a szupertitkos-sírósblogot (nagyon érik), no ott majd jól leírom. Mindenesetre sok tanulsága volt a történetnek.

Vasárnap reggeli közben néztük a Hupikék törpikéket. Erről jutott eszünkbe, hogy mi kint milyen nagyon megszerettük az áfonyát, szedret, és hogy azt itthon mennyire nem lehet kapni, felháborító. Zoli meg jól kitalálta, hogy ültessünk kisbokrot! :D Gyors utánanézés a neten, kertészet keresése, és meg is lett a megoldás. Ha szerencsénk van, megterem, Budakeszi úton kapható: no hajrá! Délelőtt vettünk 2áfonya- és 2szederbokrot, táppal, mindennel, hazaérvén el is ültettük. Nagyon izgatottan szurkolok, hogy megmaradjon, teremjen. Jövő nyáron lehet aratni!! Remélem.
Útközben még beszereztünk egy kültéri lámpát is, nagyon szépet. A lépcsőt szeretnénk megvilágítani vele, most hogy már du.5-kor sötétedik (teljes depresszió, UTÁLOM a telet), nem haszontalan dolog. Ha mindennel végeztünk, Zoli elmehet villanyszerelőnek, olyan profi.
Ja, és Kata olyan töltött padlizsánt és tzatzikit főzött-sütött, hogy csak na! (Hihi, jut eszembe, kéne padlizsánt is ültetni....) 

 

Ebből látszik, hogy az áfonya nem csak finom és borzasztó egészséges, hanem nagyon szép gyümölcs. :) Bárcsak március 1. lenne holnap. Szeretnék túl lenni a január-február  nevű borzalmon. Várom a tavaszt, sok-sok szempontból!!

Kiváncsi lennék kicsit, hogy vajh ki az a 24 ember, aki pl. tegnap is ráklikkelt a blogomra. Mindenesetre sziasztok, üdv mindenkinek! :D

No de most komolyan.

A kommunikáció szak 4 éve alatt teljesen biztos voltam benne, hogy a médiához nekem sok közöm nincs, ott én nem fogok dolgozni. Egy dolog miatt azonban lehet, hogy nem lett volna rossz. Sok érdekességet és háttérinfót tudnék.

Mint már írtam, az egyébként igen sok tévézésünket mostanság az angol csatornákon éljük ki, legalább-tanulunk-is-belőle felkiáltással. A magyar tv-n (Fábry mellett) néha a Celeb vagyok... című realityt néztük-nézzük, két okból: egyrészt vicces, egész jófej embereket szedtek össze benne, másrészt majd kifúrja az oldalamat, hogy vajon hol-hogyan zajlik ez a forgatás. Hogy nem Argentinában, az tuti - tesómmal úgy gondoljuk, valahol a máramarosi patak környékén forgatnak, majd elvonulnak valami szuper kis szállodába, a többi időben. Szerintetek?

Hiába, alig dolgozom pár hete, de máris nagyon jól tud esni egy kis négynapos szünet. Mondjuk mostanában jó sok dolgunk van bent (ami jó), nagy a pörgés. Csudaremek kiállításra készülünk, ilyenkor már a finisben a katalógus, rádióreklám, metróreklám, meghívók, sajtóanyag és sokegyéb. Majd szólok, mikor kell figyelni - nem túl szép :( (arról nem mi tehetünk annyira), de igen figyelemfelkeltő plakátunk sok metróállomásban figyel majd.
Ezen kívül ki kell találni sok okosságot, hogyan lehetne terjeszteni a kiállítás hírét 0 pénzből - hát nem egyszerű. De mi jól kreatívak vagyunk, biztos megoldjuk. Mondjuk igen szomorú, hogy -ahogy elnézem-, igen sok marhaság reklámoztatására van pénz, nekünk meg alig csurran-csöppen, azt is jól be kell osztanunk.
Egyébként Biblia-kiállítás lesz, sok érdekességgel. A legjobb rész szerintem, hogy kiállítjuk híres magyarok régi bibliáit, pl. Ady, Babits, József Attila és még sokan mások. Tessék jönni lelkesen.
Jó nagyon újra dolgozni, élvezem. Jó a csapatunk, jó a környezet, érdekesek a feladatok, úgyhogy egy szavam sem lehet. Nem bántam meg a visszajövést egyáltalán(ebből a szempontból), hál'Isten. :D 

A hosszú hétvége nagyon jó telik, itthon vagyunk többnyire, rengeteget sütöttünk, főztünk, olvasunk, tvzünk, Zolit ünnepelünk. Kár hogy a szép, napsütéses idő nem tartott ki még ezen a héten is, jó lett volna kicsit kimászkálni a természetbe. Holnap megyünk Zoli főnökéhez mulatni - majd meglássuk.

Drága szerelmemnek (és az Anyukájának Debrecenbe is!) pedig: "Boldog, boldog, boldog születésnapot, kívánjuk hogy legyen még sok ilyen szép napod!" :D

Az udvarunk nagyon üres, hiányzik belőle busa fejű Somika. :( Esküszöm, Csumi (rotweiler, ő a másik kutyánk, nagy volt a szerelem) tudja hogy elözvegyült, teljesen szomorú. Igyekszünk vele többet foglalkozni, sok simogatás, finom falat, kerti futtatás jár neki. Sétát nem vállalhatunk be vele, szinte lehetetlen. Egyszer Zolival megpróbáltuk, de amikor meglátott egy másik kutyát, még Zolit is úgy elrántotta, hogy alig bírta visszafogni. Azóta Csumi nem jár sétálni...

Nagyon sok mindenről akartam írni lelkesen. Voltunk kirándulni, sokat dolgozom, sok az élmény, kevés az idő - kevés a blog is. De most mégsem fogom ezt mind leírni, mert nem jó hírek vannak.

Szegény drága Somakutya most már tényleg nincs jól. Mióta bejött ez a nagy hideg, megint elromlottak az izületei, olyan szinten, hogy szegény szívem 3 napja kb. már felállni sem tud. Nem eszik, nem iszik - nagyon rossz. És ugyanakkor teljesen képben van csórikám, ha lemegyek hozzá megsimogatni, csak néz rám szomorúan, hogy most mi van, miért nem vagyok én jól?
El fogják altatni - egyszerűen nem hagyhatjuk, nem érdemli meg, hogy szenvedjen. Pláne hogy jön a tél, semmi értelme nem lenne. Nagyon- nagyon szomorú vagyok. 9éve a világ legaranyosabb, legjámborabb, legkedvesebb kutyája Soma, borzasztóan szeretem. Zolival megbeszéltük, ha lesz egyszer saját házunk, esetleg kisgyerek, biztos Sománk lesz - Bobtail egyébként.
Olyan jó dolog kutyákat tartani, de borzasztó, mikor megöregszenek és megbetegednek. Volt nekünk már jó pár állatunk, de esküszöm, Somikámat sajnálom a legeslegjobban.

 

...mint a kisangyal.

Jó volt visszatérni a szép könyvtáramba, újra várbuszozni reggelente, kávét főzni, telefonokat felvenni, címlistákkal bajlódni, kiállítást tervezgetni.
A legjobb az volt, hogy tényleg örültek nekem: az első napokban nem tudtam úgy végigmenni a folyosón, hogy ne állítottak volna meg öten, hogy jajdejóhogyittvagy, Istenhozott stb. Ez tényleg nagyon jól esett, szerettek-szeretnek itt, no.
Szerencsére a munkám is igen érdekesnek ígérkezik, úgyhogy jól vagyok, köszönöm.
Csak sajna nincs idő semmire, jó fáradt vagyok, este tízkor bedőlök az ágyba - elkényelmesedtem kissé. Meg is rokkantam rögtön az első héten: valszeg tornázás közben meghúztam a hátam, igen kellemetlen, lassan múlik. Sajnálom azokat, akik huzamosabban hátfájással küszködnek, kiszolgáltatott dolog nagyon.  

Zolival kitaláltuk, hogy jövő nyáron menjünk Olasz-körútra (autóval, sátorral, kizárólag vidék és tengerpart - így fedeztük fel tavaly Angliát is, fantasztikus volt). Ha jönnek a hideg téli esték, majd jól elkezdjük a tervezgetést. Most mondjuk élvezzük a csodaszép utó-nyári időt, tegnap kiültünk a teraszra olvasni, és kimondottan melegünk volt. Remélem, eltart még jó sokáig a napocska.

Hétfőn rovarokat írtanak oszk-ban, úgyhogy pihi itthon. Hiába, így elkezdeni dolgozni, szabadnapokkal tarkítva. :D

Voltunk bizony Debrecenben is, a hét végén, de mivel ez egy külön történet, külön bejegyzést igényel. Lefelé menet Kata megint (mint mostanában basszus mindig) fejfájós volt, és kómás is meg rosszkedvű, de Zoli jól meglepte és felvidította. Pedig Zoli nem szokott ilyen meglepetés-programokat akciózni (nem is nagyon szeretem, hehe, ki tudja, mi sül ki belőle - de persze mindig jó aztán). 
Már ezer éve beszélünk róla, hogy debreceni látogatások folyamán meg kéne nézni eztmegazt, a fürdőt, a Nagyerdőt, a Piac utcát, a szép múzeumokat stb. Soha nem sikerül. Mindig inkább családozunk, aztán a hosszú-az-út-még-hazáig felkiáltással inkább tűzünk haza barangolás helyett. Most nagyon okosan, még odaérkezéskor, délelőtt megálltunk a Nagytemplom mögött és egy picinyet körbe sétáltunk. Felmehettünk a templom tornyába is - millió lépcső, de szép kilátás. Zoli körbe mutogatta lelkesen (2x) hogy nézd, itt van az egyetem, ott meg az iskolám, amott meg a nemtudommi, tök aranyos volt. Megnéztük belülről is a templomot, bár voltunk már itt esküvőn, de nagyon szép volt. Sétáltunk egy kicsit a Piac utcán, megnéztük a giccses szökőkutat, ééés... a Szabó Magda könyvesboltot. :D Kimondottan nagyon szép, kis kávézóval, minden fa, patináns, könyvszagú, azt hiszem, méltó a nevére. Volt egy kis sarok is, berendezve egy-két Sz.M. relikviával, azokat kellő áhítattal megcsodáltam. Pont most olvastam, hogy a régi iskolájában (asszem a Dócziban) berendeztek neki egy emlékszobát: következő debreceni látogatásunk kötelező programja lesz. Sajnos a kávézóban nem tudtunk leülni, mert pont ebéd előtt voltunk + amúgy is igyekezni kellett, de Zoli megígérte, egyszer ezt is megejtjük. (Nagyon inyecske csiklandozó sütik voltak ám!).
Délután Zoli unokatesójának esküvőjére voltunk hivatalosak, úgyhogy sokat nem lehetett lacafacázni már, gyors, könnyű ebéd, átöltözés, smink és családilag elvonultunk esküdni. Voltunk templomban, azután a Nagyerdő mellett egy szép hotelban (tessenek nekem fotókat küldeni kéremszépen!!:D). Az ifjú pár csudahelyes és szép volt, és a lagzi is remek. Nagyon látszott a sok munka és energia, amit a szervezésbe fektettek. Annyira jót ettünk, hogy az hihetetlen, kaja tekintetében nem is tudom, voltunk e már ilyen jó buliban. Millió fogás volt (én taktikusan mindenből csak egy cseppet ettem, de így sem bírtam végigenni, pedig nagyon finom volt minden), szép terem, díszítés. Kicsit nehezen akart táncikálni a vendégsereg (mondanom sem kell, mi Zolival nem tartoztunk közéjük, nagyon jókat ropunk mindig, mindenhol). Én mondjuk hihetetlenül elfáradtam, hajnali 3 körül úgy zuhantam az ágyba mint egy félhalott. Kb. 2 napig tartott visszarázni magam az életbe. Hiába, öregszünk. :D (bocsánat, én, öregszem)
A vasárnap is nagyon elment. Megnéztük Janiék szép új házát. Irigykedtünk nagyon a saját, nagy, külön ház miatt, viszont azt a rengeteg munkát, ami ott lesz, annyira nem...hát semmi nem tökéletes. Nekünk is szép, nagy de legfőképp kész lakásunk van, csak nem aaannnyyira önálló. Evvan.
Még ebédeltünk nagycsaládustól (bár mi ketten borzasztóan nem voltunk éhesek, bocsánat, hogy nem fogyasztottunk), megosztottuk a szép angliás fényképeket, Zoli lelkesen mesélt sokat, azután haza indultunk. Jó későn értünk haza, jó fáradtan, de legalább mozgalmas, eseménydús hétvége volt. Ha kapok fényképeket, majd teszek fel mutatóba. :D 

Szegény kis blog, jó sok por felgyülemlett rajta, rosszkatavagy.

Pedig most még itthon is vagyok, szóval időmből kitelne, bár téma meg kevés így. Ördögi kör. Zoli már úgy dolgozik, mint a kisangyal, jó elvan, jó későn ér haza minden nap, alig bír elszakadni. Én még mindig a visszaszokásnál tartok. Nem sír a szám, de borzasztóan hiányzik Salisbury, Anglia, sokdolog. Még mindig nem volt lelkierőm átnézni és kiválogatni a többezer fényképünket - valahogy rossz látni az ismerős utcákat, amik olyan messze vannak.

Itthon is van azért ám sok jó. Igyekszem kihasználni a szabadidőt még olyan létfontosságú dolgok elintézésére, mint kozmetikus, fodrász; Szuzikámmal továbbra is nyomjuk a heti 3 tornát. Nem mondom hogy könnyű (pláne összehangolni, hogy mindenki ráérjen és legyen lekierő is), de muszáj. Érzem hogy jót is tesz, előbb-utóbb majd tán fogyni is fogok, és a közösségi szellemet is nagyban erősíti. Bár egyelőre a torna első negyed óráját végigpofázzuk, úgyhogy most kitaláltuk, előtte 15 perc beszélgetés, és azután jöhet az edzés teljes erőbedobással. Vicces, mert van jó pár kazettánk, de már nagyon unjuk a nagy részét. Béresszandi az, aki most bevált (nem tudom, mi a címe ennek a programnak, mert letöltött, és belevág a közepébe, úgy kezdődik, de ez kivételesen nagyon jó), de továbbra is vadásszuk a jó nehéz, erőbedobást igénylő gyakorlatokat, kazettákat - jöhetnek a tippek, címek, majd valahogy megszerezzük.

Múlt héten találkoztam Magdival is, annnnnyira jó volt, hogy hihetetlen. Egyszerűen MINDENRŐL tudunk beszélgetni, hosszú-hosszú órákon keresztül, úgy feltöltődtem, hogy az csuda. Ez az egyik olyan dolog, ami borzasztóan hiányzott.  Persze utána még millió és egy dolog jutott eszembe, amit elfelejtettem mondani-kérdezni, úgyhogy Magdusom, hamarosan folytatnunk kell! ;D

Holnap meg már elseje - mehetek én is dolgozni. Kicsit furcsa érzés. Egyrészről nagyon várom - jó lesz minden nap szépen felöltözni, emberekkel találkozni, beszélgetni, hasznos és érdekes dolgokat csinálni. Másrészről izgulok: kicsit tartok az új feladatoktól, mert szeretném jól csinálni, de hát ebbe is bele kell tanulni és az idő és verejték; valamint úgy elszoktam az egész napos pörgéstől-társaságtól, hogy 1hónapig biztos zombi leszek és lassú felfogású. Vagy, jobbik esetben 2nap után visszatalálok a kerékvágásba, és Anglia már tényleg olyan lesz, mint egy meg sem történt szép álom. Hamar kiderül (turn out, hasznos szó:D).

Zoltán ma elhagyott, holnap reggelig cégestül csapatépít Tatán. Ha jól vettem ki a szavait, lesz némi elődás, és sok sörivás. Naszép, jobb is, hogy ottalszanak. ;)
Amúgy nem sok értelme van szerintem az ilyen mókáknak, csak ha tényleg valami érdekeset csinálnak a népek: mondjuk hegyet másznak, csapatjátékokat játszanak, vetélkednek, ökröt sütnek vagy ilyesmi. Attól tartok minket ilyen veszély OSZK szinten továbbra sem fenyeget, legnagyobb csapatépítő móka minden évben a Múzeumok éjszakája, de mi akkor is dolgozunk. Az egyébként tényleg mindig nagyon jó és különleges este, kár hogy idén kihagytam... Majd jövőre szólok időben, jöjjön mindenki. :D

Szerencsére nem leszek magányos ma este, mert randizunk Szuzikámmal, és egy igazi csajos Katja-Szuzi napot tartunk végre. Ezek az esték általában féktelen röhögéseket, jó beszélgetéseket, hatalmas evést-ivást jelentenek, alig várom. Vásárolgatni most közös megegyezéssel nem megyünk, inkább játszunk. Ugyanis Szuzival (de kizárólag csak kettesben) megszállott számítógépes-játékosok vagyunk - minden évben (általában őszi-téli estéken) végignyomunk 1-2 játékot. No nem a megyek-ölök típusúra kell gondolni, hanem inkább a kalandos-logikai játékokra (örök kedvenc a Syberia persze). Találtunk tegnap elfekvőben egy még nem játszott Myst 4-et, kiváncsian várjuk. Az a jó az egészben, hogy ilyenkor is inkább csak röhögünk, hülyéskedünk, beszélgetünk sokat - ez a mi kis csapatépítésünk.

Van nemjóhír is, szegény Soma kutya nemvanjól. Kicsit már öregszik a lelkem (7-8éves), és az izületei, valószínűleg (tán a hidegtől?)...Kéretik szurkolni. :(
Itten van a szerelmespár, balról Soma, jobbról Csumi. Annyira jófejek, imádják ám egymást. :D

Ja, és tegnap elmentem az alább említett könyvesboltba is, nagyon királyság. Csak javasolni tudom mindenkinek. Túlnyomórészt angol könyvek vannak, de jó sok, antikvár és vadiúj is, remek áron (sokkal olcsóbb mint a magyar regény, de ezt már kintről is mondtam). Borzasztó sokat kell olvasni. :)
Ééés, tudtak ajánlani egy boltot, ahol be lehet szerezni külföldi kaja-alapanyagokat is. Oda nem sikerült elrándulni még, de nagyon kiváncsi vagyok. Tartok tőle, hogy  az angol konyha nem nagyon fogja magát reprezentálni, de ha már teát és majonézt lehet kapni, akkor kibékültünk. A honlap alapján nem túl bíztató a helyzet... Majd beszámolok. Egyébként Culinaris a bolt neve, a Balassi utcában. Ha esetleg érdekel valakit.

Mindig tudtam, hogy Budapest jó hely, és van itt minden, mi szem szájnak ingere. A Libri idegen nyelvű könyvesboltjáról régen is tudtam a Váci utcában, de most találtam egy sokkal jobbnak tűnő helyet a Nyugati környékén. A Bookstation idegen nyelvű könyvesbolt és antikvárium, és igencsak minden van itt, mi szem szájnak ingere. Alig várom, hogy mehessek! :D
Nagyon komolyan igyekszem betartani, hogy csak angol nyelvű könyveket olvasok, de hát ehhez ugye azért kell a jó alapanyag. Egyébként nagyszerű érzés, hogy MEGÉRTEM a szöveget, egyre jobban és jobban, és élvezem is. Durva, hogy németül kb. 6éves korom óta tanulok, de erre a szintre valahogy soha nem sikerült eljutni... sőt...
Az első könyv amúgy angolul a Harry Potter and the Deathly Hallows volt, soha nem fogom elfelejteni. :D A tavaly nyári Nagy Anglia Túránk elején került a könyvesboltokba a befejező rész, amit Oxford egy igen patináns könyvesboltjában vásároltunk meg (micsoda felhajtás és csinnadratta volt ott!!). Az egy hónapos túrán végig sátoroztunk, és rendszeres esti programmá vált pár fejezet olvasása. Először Zoli olvasott hangosan, és szinte mindent fordítania is kellett, de aztán a regény végére egész belejöttem én is. Nagyon királyság hangulat volt, feküdni a sátorban együtt, kis lámpás világít, mi meg csak olvastunk, olvastunk... :D
Utána már egyedül végigmentem az összes HP-n, most meg, 1évvel később,  már szinte bármit elolvasok.

Most már csak egy angol kajákat forgalmazó-importáló boltot kellene találni, és teljes lenne a boldogság. A Tescóban kapható egy-két érdekesség, de az azért gyöszös... (és drága! a PG teát Angliában 1- 1,5 font körül lehet kapni, Tescóban ugyanezért 1200 forintot kértek...) Persze hoztunk némi tartalékot, de nem fog örökké tartani.

...és hullaszag. :D

Gondoltam ám, hogy a nagy magyar valóságról nem sok ihletem lesz, ritkulnak a bejegyzések igencsak. :( Majd igyekszem, de hát miről írjak? Hogy milyen durva volt a meleg - és most a novemberi hideg? Szégyenszemre a fűtést is bekapcsoltuk - igaz lightosan, de nem mókás itthon üldögélni 18fokban, egész nap. Most épp Angliában sokkal jobb az idő, bár esni ott is esik.

Igen nagy honvágyam van Salisburybe, úúúúgy mennék vissza, hiányzik nagyon. Zolinak alig, ez érdekes. Mondjuk neki nem volt nagy lelki kötődése, mert ő reggel elment dolgozni, este haza, max. hétvégén volt érkezése mászkálni. Én meg persze töviről-hegyire jól bejártam, van is mit hiányolnom. Persze nem sírok, de nem jó. Még a fényképek válogatását sem tudtam megejteni; egyrészt mert borzasztósok, másrészt meg egyszerűen még nem szívesen nosztalgiázok, mert szomorú. No majd alakul.

Itthon feszt fáj a fejem. Régen is ez volt, Angliában elfújták a dolgot, most visszatérvén állandó az agynyomás (ez rá a legkifejezőbb szó). Ha esetleg tud vki vmi gyógyszer nélküli fájdalomcsillapítási lehetőséget, írja már meg, mert borzasztó mennyiségű gyógyszert eszem és az nem jó.

Kéne vmi jó hír is... Sok finomat sütünk-főzünk, jókat kajálunk, Szuzikámmal ráálltunk a heti 3 tornára, hajrá, csak így tovább (BéresSzandi:), jönnek a mozgalmas hétvégék: Katja-Szuzi nap, Lindáékkal találkozás, esküvőremenés, Debrecen. Még 2 hét és mehetek én is dolgozni, remélem, jó lesz, kicsit várom azért. Majd összeszedem magam és visszatérek a rendes írogatásra, pláne ha lesz is valami történés. Addig pedig legyen újra meleg!

Kedvenc

• Étel: paradicsom, máj, kukorica, padlizsán, főzelékek (pl. egy rántott máj-cukros krumpli- ubisali jöhet bármikor)
• Ital: Víz, gyümölcslé
• Alkohol: nem kérek, köszönöm
• Szín: fehér és barna
  
• Zenekar / Előadó: nem vagyok egy nagy szakértő, Ákos, Madonna, Remos jöhet. 
• Színész: Christian Bale
• Színésznő: itt nincs nagy kedvenc, tán Sandra Bullock?
• Film: inkább sorozatok (Lost, Gilmore Girls, Ghost Whisperer és sokan mások). Mostanában nehezen ülök végig órákat, kevés a jó film szerintem. 
• Szám: 23

Hiszel-e

• Horoszkópban: nem
• Istenben: van egy elméletem 
• Túlvilágban: arra is
• Földön kívüliekben: na ők nem érdekelnek
• Magadban: igyekszem

Mit gondolsz róla?

• Álmok: érdekesen lecsapódó vágyak, tapasztalatok, gondolatok, remények és félelmek
• Szerelem: = boldogság és nyugalom. Kösz, jól vagyunk már 6 éve.:D
• Élet: jó lenne nem izgulással, bosszankodással és mindennapos apróságokkal elpazarolni. Az élet utazás, szerelem, tenger, mosolygás. 
• Halál: a szükséges rossz 
• Dohányzás: utálom, a szagát is. És utálom a dohányosokat is, úgy vigyázzon mindenki!
• Káromkodás: khm, khm, néha előfordul. De már nem sokáig. 

Egyik-Másik:

• Vanília-csoki: vanília (és egy kis csoki)
• Sör-bor: narancslé
• Szárazföld-tenger: tenger, tenger, tenger
• Fekete-fehér: fehér
• Hideg-meleg: nagyon meleg
• Nap-Hold: nap
• Állat - ember: állat
• Rend - rendetlenség: rend!!

Közösség

• Szeretsz vásárolni?: hajajaj! Könyv, táska, ruha, cipő... ne kérdezzétek meg Zolit.
• Szeretsz emberekkel találkozni?: attól függ...
• Szeretsz otthon lenni?: Nagyon. Csudaremek otthonunk van, most értékelem igazán.
• Hogy jössz ki a környezeteddel?: Igyekszem. Ha nincs jó kedvem, nem vagyok jófej. De Zolival szerintem szinte mindig jól vagyunk.
• Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat?: Nem tudom. Vannak barátok, néha eltűnnek, máskor előtünnek. Tulajdonképpen tesóm a legjobb barátom (megismertem 22 éve), és Zoli (megismertem 6 éve).
• Szeretsz középpontban lenni?: Isten ments!
• Szereted, hogy ha boldog emberek vesznek körül?: Ki nem szereti? Hülye kérdés. Szeretem, ha az emberek nem nyígnak és panaszkodnak, hanem jól vannak.
• És ha szomorúak?: Én is elszomorodom, mindig. 
• Milyennek tartanak a többiek?: Kérdezd meg a többieket!

Előfordult már, hogy:

• Ültél már repülőn?: igen, sokszor 
• Voltál külföldön?: igen, sokszor :D Hála a jó Istennek! 
• Sírtál mások előtt?: igyekszem elkerülni. Max Zolinak, de az előfordul. 
• Másztál fára?: Párszor végigmásztuk a kertünk fáit valamikor a messzeségben Szuzikámmal.
• Találkoztál már híres emberrel?: a Mammutban az ember mindig összefut valakivel. Bár anniyra nem izgat a dolog.
• Eltört egy csontod?: nem
• Be kellett feküdnöd kórházba?: mikor nagyon kicsi voltam, volt valami tüdőbajom. De nem volt jó, emlékszem, mert otthagytak.
• Telefonbetyárkodtál?: Hihi, volt rá példa, de ez is a messzeségben, Szuzikával. 
• Lógtál az iskolából?: ááá, dehogy (Anya is olvas :)
• Úsztál tengerben?: Igen! És búvárkodtam is, a legjobb dolog a világon mindkettő!
• Voltál templomban?: persze
• Fent maradtál egész éjszaka?: volt rá példa, bár én inkább egy jó alvásra szavazok 
• Táborban voltál?: Gólyatábor számít? Nem voltam nagy táborozós gyerek.
• Gondolatban megöltél valakit?: Nem szoktam emlékezni soká az álmaimra. Veszekedni szoktam. (Hangosan:)
• Volt autóbaleseted?: nem
• Egyéb baleseted?: egy-két felesés, eddig semmi komoly (kop-kop-kop) 
• Jobb, vagy balkezes vagy?: jobb
• Mi van az egérpadodon?: most épp nincsen 
• Mi van az ágyad alatt?: némi por esetleg előfordul
• Mitől félsz a legjobban?: betegségektől
• Mi jár most a fejedben?: menni kéne tanulni
• Vannak háziállataid?: a családnak van: 3 kutya, 1 macska, pár hal, tesómnál 1 hörcsög. Szóval akad.

Múlt

• Akit a legjobban hiányolsz: hm, kerek a világom
• Amit a legjobban hiányolsz: tenger, Salisbury 
• Életed legszebb időszaka: szerencsére mindig épp a jelen. Most is nagyon jó.
• Életed legrosszabb időszaka: Nem igazán volt rossz soha. Általánosba annyira nem szerettem járni.
• Ha visszamehetnél az időben, hova mennél?: 19.századi Anglia 
• Egy dolog, amit megbántál: nincs 15 nyelvvizsgám + nem volt fogszabályzóm régesrég. Azt nagyon bánom.
• Egy dolog, amit elfelejtenél: így is annyi mindent elfelejtek...Kiselefánt vagyok.
• Mi akartál lenni, ha nagy leszel?: tanárnéni, színésznő, állatorvos

Jövő

• Állás: Jó az ami volt/lesz
• Házasság: Csak maradjon minden így, amilyen eddig volt.
• Gyerekek: Kettő, az első legyen fiú (Zoli kérésére), a második lány (legyen kinek örökíteni a sok Barbie babánkat) 
• Fiad neve: Sok fiúnév tetszik: Ábel, Dávid, Bence stb. 
• Lányod neve: A lánynevek nem tetszenek :( . Nem lesz neve.
• Hol fogsz lakni?: a tenger mellett
• Mit fogsz csinálni 20 év múlva?: terelgetem a kölyköket (bár 20év múlva már nagyok lesznek), lesz egy szép nagy házunk, külön könyvtárszobával, kilátással valami jó kis vízre. Zoli otthon dolgozik, a stégen egy kis laptoppal, én meg állandóan beszélek hozzá, amikor épp koncentrál :D. Fekszem mellette a nyugágyon, kezemben egy jó könyv és nézem a vizet. Így legyen. :D 

Egy egyszerű matematikai/logisztikai problémát nem tudok feldolgozni. Hogy lehet az, hogy ugyanannyi (+1-2felső, farmer, de tényleg csak 1-2!!) ruhával érkeztünk vissza, mint amennyivel eljöttünk, és mégsem férek vissza a szekrényekbe-komódba?? Még 2 adag cucc kipakolásra vár, de már nincs hova, tele van az összes polc. Nodemégis, ez hogy lehet?

Most egyedül harcolok, Zolim már dolgozóban. Érdekes módon megint én lógatom a lábam itthon egyedül. Nem mintha nem tudnám magam remekül elfoglalni (ebbe jól belejöttem idén). Azért ha minden jól megy, én is dolgozom újra hamarosan, nem kell Zolit sajnálni.
Remélem, jól mulat, rég nem jött hír felőle. :D

Durva volt ez a meleg hétvége, nagyon megviselt. Persze amilyen béna vagyok, rögtön összeszedtem egy masszív torok- és fülfájást, nem tudom, hogy sikerült, de jellemző. Leginkább bent hápogtunk a lakásban, sütöttünk, főztünk finomakat, angoloztunk, olvastunk. Mindketten elterültünk a kényelmes kanapékon - királyság volt az angliai 2üléses-süppedős borzalom után.

Sok izgalomról egyelőre nem tudok beszámolni. Nem tudom, mi lesz szegény blog sorsa ezután - gondolom, folytatom, de a mindennapos magyar valóság, amit amúgy is ismer mindenki tökéletesen, nem igazán felvillanyozó téma... :(

A második nap nem már olyan kalandos,viszont ezerszer fárasztóbb volt. Reggel fél8kor elindultunk, GPS bekapcsolása, célállomás beírása: 11óra vezetés az otthonunk. Jó dolog átmenni Európán, látni sok szép tájat, érdekes népet, beszédet. Ugyanakkor nincs annál lélekrombolóbb, mikor már ezer órája ülünk a kocsiban, fenkünk, hátunk nem is érezzük, 3 könyv kiolvasva, minden CD meghallgatva, összer rejtvény megfejtve, GPS számol visszafelé, és látjuk, hogy még mindig hátra van 8-7-6 stb. óra. Brrrr. Mindegy, túl vagyunk rajta. Egyébként nagyszerű utunk volt sehol semmi forgalom, baleset, minden remek volt.
Borzasztóan megcsapott a meleg már Németországban, hihetetlenül elszoktunk tőle. A pár óra autózás alatt többet barnult a karom, mint Angliában egész nyár alatt.
Furcsa volt belépni Magyarországra, Budapestre is. Nem igazán jól furcsa. Sehol máshol nem láttunk ennyi hatalmas, randa, színes óriásplakátot az út mentén, kicsit koszos, kicsit büdös - de legalább a miénk persze. :D
Itthon hatalmas szeretettel fogadtak, ez nagyon jó volt: kaptunk vidám lufidíszítést a nappalinkba, Jó hogy hazajöttetek üdvözlőtáblát, finom kajákat, leveseket. Örültünk. :D

Azóta nagyon telnek a napok. Ma van péntek, és még mindig van olyan csomag, amit ki sem nyitottam - és nem azért, mert lógattam a lábam. Lassan kerülnek a helyükre a dolgok, de közben sok finomat főzünk, jó kajákat vásárolunk, kicsit pihenünk is, és szokjuk a meleget. És csináltunk máris angoltvt, csak hogy lehessen tovább tanulni a nyelvet, és jó műsorokat nézhessünk (nem mintha nem értékelném a csodás rtlklubot nagyon). Mindenesetre ennek borzasztóan örülünk. Ha már amúgy is sok tvt nézünk (sajnos), legyen valami haszna is.

És megszokhatatlan jó érzés a csodaszép, kényelmes, mindennel felszerelt lakásunk. Itthon vagyunk.

Eltöltöttük az utolsó éjszakánkat is Salisburyben. Mivel már előző nap megszabadultunk az ágytól és matractól, a földön feküdtünk, a paplanokon – még jó hogy van belőlük 3 is. Nem volt olyan rossz, inkább az izgalom-szomorúság miatt nem aludtunk olyan jól. Az órát reggel fél7re állítottam, de persze mindketten fent voltunk már hamarabb. Egy gyors reggeli és finom kávé után nekiláttunk a végső teendőknek. Zoli pakolta a kocsit – én nagyon béna vagyok ilyenekben, úgyhogy teljesen szabad kezet kapott, én pedig takarítottam, porszívóztam, és minden vackot visszapakoltam a helyére, amit nem használtunk, és a gardrób mélyére süllyesztettünk. Az utolsó szemetes  zacskóinkat sutyiban elhelyeztem a játszótér szemetesében (ez volt), Zoli közben végzett a pakolással. Minden befért, még az is, amire azt hittük, már tuti nem fog – direkt 3 kupacot csináltunk: mindenképp kell – jó lenne hozni – ha fér, hozzuk kupacokat :D

9kor el is tudtunk indulni. A kulcsokat bedobtuk Wooley-ékhoz, utolsó utáni pillantással a városra és a katedrális tornyára. London felé menet megint elvezetett utunk a Stonehenge mellett, tőle is elbúcsúztunk. Kata szomorú volt nagyon, most is sajog még és máris hiányzik a városom.

Mivel Doverig az út 3óra, és a kompok 2óránként mennek, nem mertük bevállalni a deles kompot, csak a 14órásat. Szerencsére nagyon jó időt mentünk, nem volt semmi forgalom, nem álltunk meg már sehol, így 11:50re odaértünk a kompállomáshoz. Most nem volt szerencsénk annyira, mert a deles kompra persze már nem engedtek fel, így volt 2óra tétlen várakozásunk. Tulajdonképpen nem volt rossz, volt egy kis food village a várakozóknak, egy remek W&S könyvesbolttal, ahol – tutiamiafix alapon vettünk még 4könyvet, majd ettünk egy hamburgert is. A kompunk késett kicsit, így végül csak 14:30kor futottunk ki. Kimentünk a fedélzetre, csináltunk sok búcsúfényképet, elbúcsúztunk a szigetünktől. Remélem, azért nem telik el sok idő, míg újra láthatom, mert nagyon a szívemhez nőtt. Maga a kompút jó volt, semmi különös. Ettünk egy borzasztó borsólevest (Isten veled, angol konyha), és kb. 16:30kor értünk Franciaországba. Ami ott-itt ugye 17:30 (útközben valahol elvesztettünk egy órát:).

Azután jött a meglepetés. Ne kérdezzétek, hogyan történhetett, de (és ezt csak a Francia autóúton sikerült realizálni) GPS-ünk valahogy elveszítette a francia és belga térképet. Mentünk lefelé a kompról, a kivezető úton, és GPS csak sivár pusztaságot mutatott. Hála drága Apukámnak, a kocsiban van egy remek kamionos Európa térképünk, no hajrá, azt elő, vissza a kőkorszakba, Kata navigál. Hogy elszoktam tőle, pedig vagy 4évig mindig én irányítottam. Szerencsére nem volt bonyolult a dolog, tulajdonképpen Aachenig végig az E40es autópályán kell haladni. Aha. Persze. Az én hibám volt, beismerem teljesen, de nem vettem figyelembe Brüsszelt. Vagyis a térképünk szerint az E40 simán áthalad rajta. Aha. Persze. Délután 6kor frankón bekeveredtünk a pályáról Európa egyik legnagyobb fővárosába, térkép nélkül, GPS nélkül. Lehet csak mi voltunk bénák, de esküszöm, Brüsszelben nincs semmi kitáblázva. Csak mentünk az utakon, alagutakon (Közben nagyon szép épületeket láttunk) és halványlila fogalmunk sem volt, merre vagyunk. Végül megint kézenfekvő volt a megoldás. Egy piros lámpánál egy taxis mellett álltunk meg, és megkérdeztük. Szegény, tök aranyos volt (hál’Isten beszélt angolul), az belváros közepén nekiszegeztük, hogy melyik út vezet Németországba…vicces fejet vágott nagyon. De szerencsénk volt, mert mondta, h kövessük, aztán még 2pirosnál magyarázott, hogy milyen feliratot kövessünk, és irányítgatott. Nagy nehezen kijutottunk végül (láttuk már Brüsszelt is), rámentünk a jó kis ring roadra (ezen kellett volna kikerülni a várost), és megtaláltuk a jó öreg E40et.  Nem volt semmi, azért.

Átlépve Németországot, GPS megtalálta magát – utána csekoltuk, benne van a Német térkép, és Ausztria, és MO, szóval minden más. Ez most jól is jött, mert bár próbáltam olyan szállást keresni, ami nagyon közel van a pályához, azért kellett kacsázni kicsit. 9 után érkeztünk meg, az aacheni holiday innbe. Nem volt épp a legolcsóbb szállásunk, de legalább tényleg nem volt nagy kerülő. Jól elfáradtunk mindketten, és még a java hátra van!

Lassan véget ér az utolsó, Angliában töltött hétvégénk. Igen mozgalmas napokon vagyunk túl. Tegnap, azaz szombaton bejártuk az összes, számunkra kedves helyet a környéken. Megnéztük a repteret, Wiltont is utoljára, és persze körbejártuk Salisburyt, készítettünk vagy 200 fényképet, igyekeztünk mindent elraktározni, amit csak lehetett. Valaki szerethet minket odafönt, mert a 3hete tartó borús-esős idő egy napra szünetelt, és a búcsú-kirándulásunkat nyári melegben, ragyogó napsütésben tehettük meg.

Vasárnapra persze megint beborult, de nem is volt baj, mert egész nap csak csomagoltunk és takarítottunk. Most már minden cuccunk itt áll halmokban, a ház ragyog a tisztaságtól, jó munkát végeztünk. Még a kertet is rendbehoztuk, a pókokat kiirtottuk, az üvegházat lemostuk.
Sok-sok holmink volt, amit egyszerűen nem érte meg elcsomagolni (így is varázslatra lesz szükségünk holnap, hogy beférjük), de szerencsére találtunk nem messze egy recycle centert. Nagyon okosan vannak itt megoldva a dolgok ám, ebből is látszik. Nem szokott évente kétszer lomtalanítás lenni: ehelyett fentartanak egy ilyen telepet, ahol szelektáltan bárki elhelyezheti felesleges holmiját. Ki volt írva, hogy a lerakott cucc 80%-át újrahasznosítják. Szerintem ez remek dolog. Volt egy külön kis sarok a jótékonyságra felajánlott holmiknak (charity), ide tettük dolgaink nagy részét, hiszen minden új, csak épp nem tudjuk hazavinni. Hátha valaki jó hasznát veszi.

Holnap kora reggel kelés, bepakolás (ide kéretik a varázslat), kulcsok leadása az ügynökségnél, azután pedig nekivághatunk az útnak végre. Elméletileg innen 3óra Dover, 2óra hossza a kompút, aztután 13óra át Európán.

Hamarosan otthon vagyunk, eltelik pár nap, és olyan lesz, mintha mi sem történt volna. No persze azért nem. Velünk marad rengeteg élmény, szép táj, az angoltudás, a megismert új kultura. Nagyon sok minden fog innen hiányozni.
Őszintén szólva az elején voltak kétségeim, hogy jó ötlet-e nekivágni az ismeretlennek, de most már teljesen biztos vagyok benne, hogy az volt. Annyi mindent kaptunk, láttunk itt, tapasztaltunk az elmúlt 9hónapban, hogy ezért örökre hálásak lehetünk a jó sorsunknak. Jól éreztük magunkat, jól éltünk, jó dolgunk volt nagyon.

Jöhetnek az újabb kalandok. :D

Most hogy Zoli is itthon van, extra gyorsan mennek a napok. Persze tennivalónk is van elég, de közben igyekszünk kihasználni az utolsó napokat némi kirándulgatással, világlátással. Szerencsére igazán elmondhatjuk, hogy a városunkat, a környékünket már alaposan beutaztuk, nem sok hiányérzet marad bennünk.

Kedden Winchesterbe látogattunk. Ez a kisváros jópár nevezetességgel büszkélkedhet: van egy, a miénknél is öregebb (de nem szebb) katedrálisa, itt őrzik Arthur király kerekasztalát, és itt van Jane Austin sírja is. Maga a város is nagyon helyes, szép régi épületek, parkok, sok bolt és sétálóutca.
A katedrálistól annyira nem voltunk lenyűgözve, a miénk sokkal szebb, hiába, megszoktuk a jót. Megkerestük az asztalt is, lefényképeztük nektek:

 

A szerdai nap a tőlünk nyugatra fekvő, dorseti tengerpartok felfedezésével telt. Kb. másfél óra autózás után Lyme Regis és Charmouth partjainál lyukadtunk ki. Ezek a helyek arról nevezetesek, hogy itt van a Jurassic Coast legnagyobb fossilia-lelőhelye. A Jurassic Coast egyébként Dél-Anglia igen nagy részén végighúzódik, és bárki találhat ezeken a helyeken érdekes ősi kövületeket. Nagyon mókásak voltak itt az emberek, mindenki kis kalapáccsal, vésővel, vödörrel mászkált, és bontogatta a falat, a köveket. Látni kellett volna a gyerekeket, hogy élvezték! És könnyű találni dolgokat is, mi is rábukkantunk néhány csiga-lenyomatra a puha kőzetben. Hoztunk is magunkkal köveket, majd otthon megmutatjuk! Nem értjük Zolival, hogy lehet még ott normális tengerpart, ha emberek százai kopácsolják a falat nap mint nap...
Ilyen volt egyébként:

Nem sok napunk maradt már. Ezek is hamar eltelnek, takarítani kellene, kertet rendbehozni, kidobálni a kidobálnivalót és elkezdeni csomagolni. Még egy pár könnyes búcsú Salisburytől, azután hétfő reggel 9:00-kor indulás!
Most már tényleg csak pár nap, és otthon vagyunk.

Ma van Zoli utolsó napja a munkában. Most lesz az utolsó normális (még-nem-csomagolós) hétvége, reméljük némi kirándulással, tengerpartos, jó idővel.

Várjuk már, hogy úton legyünk hazafelé. Érdekes módon lemondani a dolgokat néha majdnem olyan bonyolult, mint megkötni, de azért igyekszünk jól intézkedni. Végülis még van egy hetünk (az utolsó:).

Még mindig furcsa érzés, de ezt már sokszor írtam, nem ragozom, nem untatok senkit. ;)

Kaptunk egy 4 (!) oldalas listát az ingatlanügynökségtől, hogy milyen csili-vili állapotban kell átadni a lakást, mindent kitisztítva, ragyogva - úgy ahogy mi is megkaptuk. Nem tudom, honnan szerezzek 3marék macskaszőrt, mert azt szét kéne szórnom jól, hogy ugyanolyan állapotban legyen minden...
Kicsit azért felhúztak ezzel a levéllel tegnap, mert egyébként teljesen természetes, hogy kitakarítunk magunk után, de ahogy mi megkaptuk ezt a lakást... No mindegy, jó lesz már úton lenni.

Úgy tűnik, a jövő hetünk is gyorsan eltelik a sok pakolással; csomó cuccunk van, amit egyszerűen nem tudunk magunkkal vinni, jó kérdés, hová tesszük; megint izgi időszakunk van. De azért örülök, mert Zoli is itthon lesz, otthon pedig vár már mindenki nagyon, Anya főzi a gulyáslevest és süti a palacsintát, és éljen a szép kis lakásunk, de hiányzik.
Kata megint annyi könyvet összevásárolt, hihi, nem tudom, hogy fér be mindenki majd. Otthon meg már nincs elég könyvespolcom, úgyhogy szegény Zoli előtt komoly feladatok állnak. (De muszáj angolul olvasnom hogy gyakoroljak, otthon sokkal drágábbak a könyvek, és egyébként is, kell a vásárfia.;)

Szóval így vagyunk a napokban.

És persze: szép volt, Vajda Attila, hajrá többi kajakkenus, és gyerünk már, vizilabdásfiúk!!!!!!

update: Jesszumpepi, micsoda meccs, hajrá pólósok! Az index és az nso is állandóan behal az online közvetítésen, kicsit sokan nézik a munkahelyről? És ezt nem közvetítik itt a tvben, élőben, basszus....

update2: ÁÁÁÁ, vége! Bent vagyunk a döntőben! :D

Még egy kis olimpia.
A reggeli közvetítés közben volt egy érdekes beszélgetés. Anglia fantasztikusan jól áll ezen az olimpián, az éremtábla 3.helyén, eddig 18 arannyal (összesen 41 per pillanat), tényleg nagyon-nagyon ügyesek. Viszont mutattak egy táblázatot, hogy az elmúlt olimpiákon hogyan teljesített az angol csapat, ez szerintem nagyon meglepő. Ugyanis '96-ban, Atlantában mindössze 1 aranyat szereztek, utána is csak 6-8-at. Arról értekeztek, hogy vajon minek köszönhető ez a nagy fejlődés. És akkor meghívott politikusbácsi szépen elmesélte, hogy ez 10év munkája, sok pénz átcsoportosítása, befektetése, az arra érdemes sportolók nagyon magas szintű támogatása, erkölcsileg, anyagilag stb.

Tehát fel a fejjel, csak egy kicsit több pénz, nagyobb elismerés, támogatás, és reméljük, a magyarok is kilábalnak ebből a borzasztó mély veremből...
De azért szomorú, hogy végül ez is politikai szinten dől el.

Zoli munkahelyén, chaten valaki elgépelte (valószínűleg véletlenül), aztán korrigált sűrű bocsánatkérések közepette: 

I give a shit! (Lesz.rom.)

I give a shot! (Megpróbálom.)

2 hét múlva indulunk. :)

Jó zűrős és dolgos két hetünk lesz addig, sok mindent lezárni, felmondani, összepakolni, takarítani, kitalálni stb. Mindenesetre a hétvégén elkezdtük a haladást, megvettük a kompjegyet, és lefoglaltuk a szállást útközben. Mivel ez már a 4. áthaladásunk lesz a csatornán, röviden leírom a tapasztalatokat, ötleteket és árakat, hátha véletlenül valaki hasznát veszi egyszer.
Ha délen, Dovernél kelünk át, két lehetőségünk is van, a komp (ferry) és az alagút (Eurotunnel). Mi eddig mindig kompoztunk, gondoltuk, most megnézzük az alagutat. A legnagyobb előnye a gyorsaság lenne. Míg a kompút kb.2 óráig tart, és kb. 2 óránként indulnak csak a kompok, addig az alagúton való áthaladás alig fél óra, és kb. 20-30 percenként mennek a vonatok. Az Eurotunnel ára 1kiskocsi + 2fő esetén, napközben olyan 100-130 font körül mozog.
Általában a kompjegyek is bekerülnek ennyibe, egy kivétellel. A Norfolk Line társaság hihetetlen olcsó árakkal dolgozik, időponttól függően 15-40font között mozog a tarifa. Eddig nekünk nem volt semmi problémánk velük, szép, nagy, tiszta komp, pontos időbeosztás (sőt, a múltkor jóval hamarabb érkeztünk, és gond nélkül feltettek minket a korábbi járatra). Állítólag azért ilyen olcsó, mert leginkább kamionokra szakosodtak (tényleg rengeteg a kamion mindig), és így a személykocsikat kedvezményesebben vállalják. Egyébként ők nem Calais-ba, hanem Dunkerque-ba érkeznek (indulnak).
Ha valaki északon szeretne átkelni, a mi javaslatunk a Rotterdam-Hull vonalon a P&O . Ezen a szakaszon 12óra az út, de a hajón nagyon remek kis kabinokban lehet éjszakázni, vacsorával, reggelivel. Nagyon jó volt ez is.

Egyébként a kompozás kihagyhatatlan élmény, gyönyörű a tenger, fúj a szél, hatalmasak a hullámok - és felemelő a pillanat, amikor meglátod a doveri fehér sziklákat közeledni...(és nagyon-nagyon szomorú az az érzés, amikor látod őket távolodni...).

 

 

 

 

 

 

 

 

Mi most a tervek szerint szeptember 1-én, hétfőn fogunk indulni, a lehető legkorábban. Sajnos a kulcsokat/lakást megint át kell adni hivatalosan, így nem lehet hajnalban kistartolni, ezért csak a 14órás kompra mertünk jegyet venni (tőlünk Dover legalább 3óra vezetés). Ismét Németországban szándékozunk éjszakázni, most Aachenben (de megálltunk már Frankfurtban, Nürnbergben is). Másnap még egy laza 10-12 órás vezetés vár Zolira, mire megpillanthatjuk kis házikónkat Budapesten.

Pénteken volt már itt egy srác megnézni a lakást, kb.20éves lehetett, furi volt. Még jó, hogy ügynökséggel intéztetik, nekem nincs sok gondom velük csak szépen mosolyogni, és néhány kérdésre válaszolni. Szerencsére ez a lakás annyira nem nőtt a szívemhez, mint a bradfordi; persze szerettük, de szegény igen kényelmetlen, rosszul felszerelt, rózsaszín, szóval annyira nem fogom visszasírni. Azt hiszem egyedül a városomat fogom sajnálni, de azt nagyon. Bárcsak mindenkinek körbemutogathatnám, hogy milyen jó, milyen szép. :D Biztos nagyon tetszene Nektek.
A Katedrális idén ünnepelte 750.szülinapját. Zolival megbeszéltük, hogy visszajövünk a 800-ra (vagy még előbb:).

Zoli már csak a héten dolgozik, hál'Isten. Azután még lesz itt egy teljes hetünk még egyszer bejárni a kedvenc helyeket, elbúcsúzni, jól bevásárolni, intézkedni. Utána hétfő-kedd utazás, de a hét hátralevő része még szabad, otthoni lazításra (sok takarításra, ki- és elpakolásra). Én, ha minden jól megy, csak október 1-én kezdek dolgozni, így még lesz egy kis időm angol teszteket csinálgatni otthon is. :D

Nagyjából ezek a tervek. A fejünk (fejem) már most zsong az újabb változásoktól, tennivalóktól, búcsútól és várakozástól. Sok értelmes bejegyzésre ne számítsatok a következő hetekben. ;D Örülünk és szomorúak vagyunk egyszerre. Zoli szerint jó, hogy szomorúak vagyunk, mert ez azt jelenti, hogy boldogok voltunk itt. És ez igaz is. Ez azt hiszem nagy ajándék a sorstól, hogy mi együtt eddig mindenhol nagyon jól éreztük magunkat, nagyon meg tudunk szeretni - nagyon tudunk kötődni helyekhez, szokásokhoz.
Most visszakötődünk Budapestre...:D

(Nem tudom, meddig lesz netünk, lassan azt is vissza kell mondani. Ha egyszer csak eltűnök hirtelen, az azért van.)

Ja és hideg van (17-19 fok) és esik, immár 2 hete szinte folyamatosan... :(

Megbeszéltük Zolival, hogy amint hazaindulunk, a fent említett felvágottból egy fél évig nem akarunk látni. Itt ugyanis - bár a boltok nagyon jól felszereltek, és rengeteg finomságot lehet kapni - felvágottból gyengén áll a helyzet. Mondhatni a sonka egyeduralkodó. Van mézessonka, mustárossonka, csirkesonka, vékonysonka és mégvékonyabb, de hát nagy varázslatra nem képesek. 2 egyéb felvágottal lehet találkozni a nagyobb boltokban: olasz szalámi (a tescos ehető) és májkrém-szerűség (ebből nem találtunk emberi fogyasztásra alkalmasat).

Másik gyenge pontjuk a sütemény, sajnos, mert minden hihetetlenül édes. Nagyon sokféle süti, péksüti kapható, jól is néz ki, illatozik, ínyecske csiklandozó - aztán az első falat után a legtöbb csalódás. Nagy gej izé a legtöbb. :( Ennyi édesség nálam még nem végezte kukában, mint itt Angliában.
Egyébként, mindezek ellenére nem olyan rossz az angol konyha, mint ahogy hírlik, úgyhogy ez ne tartson vissza senkit az utazástól.

Ma kirakták a házunk elé a to let táblát. Fura érzés. Most állandóan rendet kell tartani a fennmaradó 3hétben, hátha valaki beesik körbenézni. Ezt a pechet. :D

Még mindig nem nyertünk egy aranyat sem, péntek du. 15órai állás szerint. Még nézem a közvetítéseket, de Magdi cikkjét olvasva valahogy más szemmel már. :( Elszállt a lelkesedés. Hogy lesz ebből 8 arany? (tudom, sehogy, költői volt a kérdés...)

 

Az utóbbi két hétvégével van tartozásom, fel kell jegyezni, mert elfelejtődnek itt a dolgok. Mondjuk nagy kalandok nem történtek, mert mint alább már írtam, borzasztó esős, változékony időket élünk. Most konkrétan fázom, 19fok van, 2 pulcsi...

A városunkat rengeteg túraútvonal keresztezi, át mezőkön, földeken, kisfolyókon, úgyhogy amikor épp nem zuhogott, ezeket próbáltuk feltérképezni az utóbbi pár hétben. Remek volt, jó nagyokat sétáltunk, beszélgettünk közben, csodáltuk a tájat, és persze fényképeztünk. Sok képet pakoltam a flickr-re, nézegessétek szeretettel.

A városba befutó kis folyók borzasztó sekélyek, soha nem láttunk benne semmit a kacsákon és hattyúkon kívül. A város szélén már teljesen más a helyzet. Félórákat töltöttünk kis kőhídakon üldögélve, néztük a vizet, és rengeteg pisztrángot láttunk! Egész nagyokat is, cikáztak, mint a villám. Nem mondom, Zoli hányszor emlegette a horgászbotját. :D Érdekes módon mindenhol csak No Fishing táblákat láttunk, nem tudom, hol lehet horgászni, valahol biztos. Rengeteg ház épült errefelé a folyó mellé, sokaknak a hátsó kertjében csobog az Avon (mondjuk nekik így nincs is szükségük speckós horgászhelyre...). Zoli ki is találta, hogy ő AKAR egyszer egy ilyen házat, aminek víz van a hátsó kertjében - persze áldásom adtam a dologra, de mondtam, én inkább a Balcsit preferálom. Ha már, akkor lehessen úszni is, nemde? :D Szép kis nyugdíjas évek lennének, kiballagnánk a hátsókertbe, ő pecázna, én napoznék, olvasnék... (Wake up, Neo!)

A belvárosról még nincs sok képünk, de majd szeretnénk azt is jól megörökíteni.

Addig is, ez itt a Salisbury Field, Zolival:

 Itt a Katedral, egy másk oldalról:

És itt a kedvenc parkunk a kedvenc kis padunkkal. (Nem olyan jó kép, bocsi.) A háttérben a folyó tele van kacsákkal, vizityúkokkal, hattyúkkal, és most még 2 pelyhes kiskacsát is láttunk. Jól el lehet itt nézelődni, üldögélni, olvasgatni. :)

 

Még mindig zajlik az élet, jó sokminden történik. Vajon otthon nyugi lesz? Nem úgy néz ki...

Figyelem az olimpiát, itt sajnos (természetesen) csak az angolokhoz kapcsolódó eseményeket nyomják, de azt legalább egész nap. Mindenesetre, ahogy egyelőre teljesít a magyar csapat, lehet nem is baj. Csak az ideg enne. Az úszást általában látom, asszem ez az egyetlen sport eddig, ahol láttam magyar versenyzőket. Azért szép volt, Cseh Laci.
M.Phelpset pedig én elvből hajítanám ki a fenébe, nehogy már ne legyen gyanús, hogy valaki minden számot 2testhosszal nyer meg, világcsúccsal? Ugyanmár. Jó, nyilván járul hozzá tehetség is, nem tagadom, de ez azért a pofátlanság teteje. Szerintem.
Annyira az angoloknak sem megy a szekér, a kedvenc sportágaik pl. a bringa, műugrás, hoki, tollas, vitorlázás. Egyik sem a mi súlycsoportunk. Van már jópár érmük persze, de nem azokban, amikre nagyon számítanak. (Hoki: ez valami elképesztő. Füvön játszák, egyébként ugyanúgy, mint az otthon ismert jeges változatot. Van női válogatott is. Nagy idiótaság.)
Ja, és Cseh Lacit úgy hívják hogy 'lazlocsééj'.

Egyébként érdekes, de a közvetítéseken is átjön szerintem az udvarias--mindenben jót látó--dicsérgető stílusuk. Mindenre lelkesednek, a szép mozdulatokat is elismerik, nagyon aranyosak. Még a kevésbé jól sikerült gyakorlatokban is keresnek valami szépet.

A hétvégi kirándulások beszámolóival jól elmaradtam, külön postban kellene pótolni, mert jó sok kép van. Nagyon nem mászkálunk messzire, mert itt 100%ősz van. 2hete esik, zuhog, néha nem, fúj a szél és hideg van. Különösen hétvégente. Úgyhogy mostanában csak a környéken bóklászunk.

Elkezdtük (már nem is tudom hányadjára) a bomlasztást is, Zoli felmondott, szóltunk a lakás miatt, méregetjük, mi mindent nem tudunk majd elcsomagolni, hazahozni. Kicsit valahol szomorú érzés is, sok minden fog hiányozni. Nehéz lesz az élet Salisbury, angoltv, Waterstone's, White Stuff, PG tea, Jaffa cake és sokegyéb nélkül. Szeretném hazatelepíteni az udvarias, mosolygós, optimista embereket, a belvárosunkat, a folyókat és az angol beszédet. Nem lehet?

És persze sok szeretettel és örömmel gartulálunk (itt is) Debrecenbe a jó hírnek, várjuk a mihamarabbi fejleményeket. ;D

Ez a századik bejegyzésem. :D

Én eddig hármat találtam a helyi kis könyvesboltunkban:

- Imre Kertesz: Faithless (Sorstalanság)

- Magda Szabo: The Door (Az ajtó)

- Antal Szerb: The Pendragon Legend (A Pendragon legenda)